Tudom hogy régen nagy szám volt ez a videó de most kiteszem mert nagyon tetszik       

Amúgy nem rossz az Ötlet  

És itt egy másik video ez határőrös és a régi idöket idézi bennem
 

Ja a következö blog amiröl irok az egy nagyon vicces és nagyon jó blog lesz :)

Amikor ezt olvastam egyszerüen ledöbentett ez a hír amit még az Index is megirta.
Söt még kételkedni is keztem ennek a hínek a szavahihatőségében mert norm ember ilyenre nem is gondol hogy az akkori világ egyik legnyagyobb országának (véreskezü) vezére ilyenen gondolkodik.És ahogy olvastam a cikket úgy még jobban elgondolkodtam hogy "nem talán kacsa ez a hír?????".
Már a cikk végén meggyőződésem volt hogy kacsa de mint egy jó állásfoglaó ennek is utána jártam és tényleg igaz és még az is a legrosszabb hogy én mint sokat látott és tanult ember még kételkedni mertem Sztálin szörnyűséges gondolatmenetében. 
Meg a tudományos vizsgálat sem piskóta majdnem megteremették "az ideállis szocialista munkást"aki nem kérdez hanem cselekszik. 

És ha nem hiszitek itt a cikk:  

Sztálin is

A jetikkel való kapcsolatfelvétel egyébként számos előnnyel is járna, az evolúciós tanulmányok előrehaladásán túl. A majomemberek gyakorlati hasznosítása felmerült már az 1920-as évek Szovjetuniójának pártvezetői fejeiben is, Sztálin állítólag egyenesen remek ötletnek tartotta a kevesebbet agyaló, annál több munkát bíró ember-majom-hadsereg létrehozását. A kísérleteket vezető Ilja Ivanovics Ivanov minden támogatást megkapott, és Afrikában megindultak az új nemzedék gyártásának első kísérletei Franciaország támogatásával. A kísérletek kezdetlegesek voltak: először emberi spermával próbálták megtermékenyíteni a csimpánzokat, majd fordítva, de ehhez már vissza kellett utazni a Szovjetunióba, a francia gyarmat kormányzójánál ugyanis ez az ötlet már kiverte a biztosítékot. A feladatra kiszemelt orángután azonban meghalt, mielőtt spermájával megtermékenyíthették volna az öt orosz önkéntest, és mire az utánpótlást jelentő majmok megérkeztek volna a Szovjetunióba, a kísérletet támogató Gorbunovot eltávolították a pozíciójából, és a kísérleteket leállították.

1 komment

Címkék: hírek 3

Hát most csak negatív kritikákat tudok irni erre a blogra
nem az ötlet a rossz de nem is az hogy egy téma ezredik feldolgozása hanem a blog tulajdonosának hanyagsága és bunkósága meg nem odaillőt ir.
Nem ideillö de miért is ????????
Pl ezért

Sanyi blog 2. bejegyzés.
Címe:
Magyar nő is tagja volt a sapnyolországban tevékenykedő bünbandának.
evel nincs is bajom de egy Sanyi bloghoz hogy jön ide ???????
Legalább irta volna azt hogy hírek vagy valami ijesmi

Hanyagsága,de miért is ???
Mert legalább 10 napja nem frissül
De várjunk csak igért nekünk valamit,nem???
Mit is?

Mindenki lehet Sanyi ha elég vicces... Te is lehetsz az! Minden nap újabb és újabb frissítés. Vagyis megvitatjuk a napi témákat és a hülye dolgokat. Ezt te sem hagyhatod ki!!!!!!!!!!!!!!

Ez eddig oké de nem hazugság egy kicsit????
 

Miért irom azt hogy bunkó?????

Ezért (idézem)Király Sanyi 2008.09.16. 20:24:02
Mondtam hogy hírek is lesznek a blogon te segg fej!

És akkor a hejzet legjobb összefoglalása 

Tom.666 2008.09.25. 17:01:08
"Mindenki lehet Sanyi ha elég vicces... Te is lehetsz az! Minden nap újabb és újabb frissítés. Vagyis megvitatjuk a napi témákat és a hülye dolgokat. Ezt te sem hagyhatod ki!!!!!!!!!!!!!! "

Hö, napi frissítés? Lassan 10 napja csak ez az egy bejegyzés van fönn... az alapötlet nem lenne rossz, de egy kicsit foglalkoznod is kéne a bloggal... egyébként igaza van a többieknek, ha egyszer Sanyi blogot üzemeltetsz, akkor kezdd sanyis dolgokkal, aztán ha ez bejön az embereknek jöhet ez a napi témás dolog... ez így ebben a formában gáz, de szerintem még valami jót is kihozhatsz a dologból. Egyébként a kritikákat ne vedd sértésnek, esetleg tanulhatsz belőlük és jobbá teheted a blogodat. Mellesleg vannak olyan emberek akiknek lételeme, hogy beleköthet a másik dolgaiba, ezekre én is haragszom, de dday15 hozzászólása szerintem nem minősült ennek. Ez a kérdés szerintem minden idelátogatóban felmerült. Másrészről, ha leseggfejezel valakit, aki kicsit felháborodva, de kulturált módon véleményt alkot az egyedül téged minősít (nem túl pozitívan).

A legangyobb gond szerintem az, hogy az oldalnyitónyitó bejegyzésednél és a blog általános jellemzésénél (utóbbit be is másoltam a kommentem elejére) pörgő blogot ígértél. Ehelyett pangást kapunk. Csak azért mert kaptál két rossz kritikát, emellett annak ellenére, hogy minden más blogon komment formájában gondosan feltüntetted a saját blogod megnyitását és mégis kevesen látogatják, egyből fel kell adni? Egyébkéntis minden blognak kell egy kis idő amíg beindul.

Összegezve a fentieket: ha kicsit felpörgeted a blogot és betartod előzetes ígéreteidet akár egy népszerű oldalt is csinálhatsz ebből. A jelszó: Soha ne add fel!
Enyi lenne folytatás lehet hogy még lessz.Itt a csim nézzétek meg
http://sanyik.blog.hu

Ui nézzétek meg Gmen kommentjét is

Szevasztok

3 komment

Címkék: blog sanyi

dday15 2008.09.24. 20:18

Egy kis zene

Ugy gondolom hogy nem mindenki szereti a tankcsapdát de kiteszem mert nekem tetszik

 

Az elözö bejegyzésben leirtam a véleményemet az oldalról és Kiddny-röl 
Most jöjjenek a videói is 

Első videói (amik a nyereményjáték elött volt) WOW os videók voltak 

azután következett a nyereményjátékos videó amit freddyD a legjobbnak talált (de sokall többen is megérdemelték volna a nyereményt ) de mindegy 
ezt a videót egy köszönetnyilvánító követte 

Aztán Kiddny világa sorozat első videója  

Utánna:Kiddny Világa - Első Adás
           Kiddny Világa Különkiadás - Politikai Intermezzo
           Kiddny Világa 2 - A 12 Disznaja
           Kiddny Világa Harmadik (és egyben rendhagyó) Adás
           Kiddny Világa Négy - Görögország
           Kiddny Világa 5 - Dzsóker Repp

Lessz még egy de az még nem jelent meg de a címét tudjuk: I Kill You Mádáfáka 4

Továbra is figyelemmel követem Kiddny pályáját és majd beszámolok róla

addig is Kiddny sok sikert kívánok neked

na szevesztok

Egy kis kabaré a szürke hétköznapokra

 

Igen most néztem meg vége van.

Elnyerték azt a sok sok pénzt számszerint 2 958 307 350 Ft és az nagy pénz egy embernek szerintem.Csak azért szerintem mert sajna nem én nyertem meg

de ha olvassa a blogot az aki megnyerte üzenem hogy ha nem kell nálam elkéne ez a sok pénz

de mindegy van ötöslotto és ez a fö

A mai napokban sokat hallani arról hogy megfenyegették a magar államot hogy közintézményeket fognak felrobbantani. Állitolag találtak már egy éles fegyvert is ugyhogy nem csak kacsa

itt jön ez a videó képbe

Jó szórakozást a vidihez.

Szólj hozzá!

Címkék: hirek

Egy újabb müvészt mutathatok be név szerint Kiddny-t.

Most nem irom le a honlap történetetét (majd késöbb)de szeméjes véleményemet igen.
Tudom hogy ez nem blog de ezt is bemutatom mert szerintem egy igen jó kezdeményezés a övé de ez egy nagyon változó sorozat eleinte híradó aztán meg rap elég érdekes de nagyon jók az ötletei és jól is vitelezi ki öket

a modora elég szókimondó de finoman fogalamz és igen szakszerüen használja a vágóprogramját és a kamerával sem bánik rosszúl

témaválasztásai is igen meglepöek (irtam már ) és egy átlagos figura ilyet nem is készitene mert vagy a technikai vagy akarati korlátai vannak.
De kell ehhez spiritusz is ami neki böven megvan és ezért csodálom is.

És egy kis kritika "Mert az is kell".
Az elsö videók szeméj szerint nagyon lenyügözött és még a görögországos is
de nekem a Dzsoker rap már anyira nem tetszett mert tulságossan egyoldalu lett és csak egy dolog felé húz a rap felé
amejet nem nagyon szeretek de tiszteletben tartok mert ez is egy hasznosz és érdekes müfaj.
De ha megörzi azt a kiegyensújozotságot amit eddig képviselt akkor nagy jövöt jósólok a Kiddny világának.

Majd jön a története is csak igy a kettö túl hosszú lene egy bejegyzésben.

ja és valami a szerencsés akiröl irok az értesülni fog erröl

 

Irtam hogy lesz ijen is:

Na kezdjük is el.

A mai túlinformált világban gyorsan terjednek a hírek és szeretnék egyes világtörténelmi eseményeket amejek napjainkban történnek saját szemszögböl bemeutatni.

Itt jön a hitelválság ami az USA ban tört ki és valószinüleg lesz még folytatása ennek a történetnek de most szeretném bemutatni a történetet a kölcsönt felvevök szempontjából.

 

A videót az IHM videói közül választottam .

Mert igen "szókimondó".

De még ök sem tudják hogy igazuk volt.

Na most kezdeném el a blog bemutatását

nekem nagyon tetszik Gmen " a blog Királya " stilusa és nyelvérzéke

nagyon hosszú és élvezetes bejegyzéseket szokott tenni és egy nagyon jó és aktuállis témát választott
A RPJ sorozat blogját és videóit másolók ellen van és bemutatja öket és saját véleményt alkot róluk és néhányat jól kifiguráz "a másoloknak kell is a negatív biztatás"

és akkor még nem besztéltem a blog történetéröl  

Blog története

2008.08.22. 22:43

megalakult az ezt nektek blog nagy érdeklödés keretében kezdödött el

2008.08.22. 22:57

ebben a bejegyzésben Gmen leirja hogy miért is kezd bele a blog irásába

2008.08.23. 15:25

Az elsö áldozat  fattysm

de öt követi még sok más áldozat
meg kevesebb nem áldozat is

2008.08.23. 23:32

Egy kis vicc Gmen töl ténleg szellemes

2008.09.09. 20:54

A blog majdnem véget ért akkor

2008.09.14. 12:25

Elsö ratyibetár választás

2008-09-17

A bejegyzésemet irtam meg és a történet még remélhetően sokáig fog folytatódni

Igen igértem ijesmiket is hogy pár általam látogatott blogot figyelemmel fogok kisérni
és leirom az elötörténetüket is. De azt majd egy másik bejegyzésben teszem 

és itt a blog linkje jó nézelödést  kívánok

http://ratokbuszkekvagyunk.blog.hu/
 

 Ja amúgy várom a javaslatokat más blogokra is

igen újjab célokat kell kitüznöm magam elé mert az osztályközösségröl nem nagyon tudok irni de tudok sokall többet irni más dolgokrol

és még ez nem minden

majd akarok blogokrol oldalakról tapasztalataimat véleményeimet és még ezer sok dologrol akarok még irni nektek

és sok sok mindent figyelemmel követni is

Miért is teszem ki ezt a videót ???????????

Hát azért kérem mert egyszerüen felháboritó ami itt folyik az internetes blogokon és chat szobákban
hogy azt nem értik meg hogy szépen irj meg nem kell hülyeségeket irni mindenhova
meg az hogy mások menyire képessek jó alkotásokat szidni az egy dolg
de az hogy ebböl valaki sprtot is űz

 

amugy nagyon jó a dal

és amugy bisztos ismer mindenki ilyen eseteket pl RPJ blog azon is vannak ijen esetek

igen sok a melóm és kevés az idöm ezért már nagyon rég irtam a blogra

és mostanában sok sok blog szűnik meg de most szólok hogy itt ijesmiröl szó sincs 

én nem adom fel 

mostantól több idöt tudok szakítani a blogra 

és sokkal több bejegyzés is lessz  

sok sikert mindenkinek és továbra is látogassátok a blogot

Az iskola elkezdödött kicsiknek nagyoknak és a tanároknak is akik idejük nagy részét tanittással töltik normális esetben :)

na most bemutatok egy videót amiben a tanulók (alkotók) más véleményen vannak

Kicsit régi de nagyon zsír

 

dday15 2008.09.01. 08:00

Itt az iskola

 

Hát igen eljött ez a nap is Szeptember 1

és ebből az alkalomból a jól ismert sláger zenéjét fogom betenni

 

Jó szórakozást hozzá

dday15 2008.08.31. 23:26

Blog.hu beújitott

hát ez nagyon érdekes hogy mi újjat nem látok

ez a belépési rendszer is aztán fantasztikus mert belépek a belépöhejnél aztán kiirja hogy rossz a jelszó aztán rákantintok a belépésre aztán bent is vagyok.

ez érdekes vagy csak rendszerhiba ?????????????????

mert ma sok fejtörést okozott .

dday15 2008.08.31. 18:16

Utolsó nap

Hát igen ez is elérkezett

kevesebb mint 6 óra mulva vége a nyárnak és ebböl az alkalomból két Tankcsapda számot teszek be

 

 

suli vazzeg

dday15 2008.08.30. 19:18

Arculatvátás

Igen jól haljátok új arculata lesz a blognak mer elég sokan használják a régi hátteret és szeretném hogyha kicsit másként nézne ki 

Hát igen a nyár utolsó hétvégéjét éljük és már itt az iskola

hát ez van jó bulizást a nyár utolsó hétvégéjére

dday15 2008.08.27. 09:44

Már csak pár nap

Sajna vége a nyárnak jön az iskola ezért egy kis videót teszek ki hogy kellemessen teljenek a hátralévö napok

 

Ja és mégegyszer leirom

évnyitó ideje: 2008.8 ho 29.én du5   A jánoshalmi gimiseknek szól

Az egyik legjobb haveromnak Eriknek küldöm ezt a számot

 

      Évnyitó ideje: 2008.8 ho 29.én

du 5 óra

dday15 2008.08.25. 08:00

Iskola

Hamarossan kezdödik az iskola már csak egy hét van hátra ezért egy kis szünet lessz ami 2-3 nap

de aztán indul a gépezet

De itt egy kis csemege a blograjongoknak

rosszpcjatekok.blog.hu/

ratokbuszkekvagyunk.blog.hu

és indul a mandula

 

 

Itt az igazi sulibox

dday15 2008.08.19. 09:16

Sulibox

 

Ez a videó az egyre terjedő sulibox mániáról szól ami egyáltalán semmi értelme mert egy doboz csak. Mármint a suliboxnak nincs értelme

 

videó a médiaterror sorozatból van 

dday15 2008.08.18. 22:13

Újra itthon

 

Igen egy kicsit távol voltam a géptől de most már újra folytatom a munkát

dday15 2008.08.04. 13:31

Osztályvideó 1.0

           

 

Itt az első videó még az előző tanévből.

          

 

Jó szórakozást kívánok a videóhoz.

Ja meg majd jönnek a képek is nemsokára!!!!!!!

1 komment

Címkék: videó

süti beállítások módosítása