Most minek húzzam a dolgot sajnos az a helyzet ált elő, hogy nem tudok törődni a bloggal annyit, amennyit az megérdemel és ezért úgy döntöttem, hogy egy időre abbahagyom, lehet hogy örökre ezt majd a sors (meg én)eldöntjük.

Mit mondjak jó volt szép volt, de sajnos közbejöttek olyan dolgok, amik miatt nem tudom folytatni a blog írását sajnos egy pár projektemet nem tudtam befejezni, mint például azt a videót, de ki tudja, hátha úgy jön, hogy egyszer tudom még folytatni.

Amúgy be kell vallanom hogy nem nagyon volt sikeres a blog kevesen látogatták (ez mindig is fájt) de hát mit lehet tenni biztos bennem van a hiba de nekem ez az egy év jó móka volt.

annyit még elárulok hogy a közeljövőben nem nagyon kell rám számolni de majd egyszer (talán)még visszatérek .

Amúgy kommentet írjatok nyugodtan mert én ránézek mindig a blogra amikor időm telik és ha kérdés vagy óhajsóhaj van akkor arra én válaszolok.

De egy kikötés van BLOGOT NEM ADOM ÁT.

A régi bejegyzések közül ajánlom, hogy csemegézzetek, mert van köztük igen jók is.

na akkor a búcsúzás van hátra.

De nem megy.

De megpróbálom.
Na császtok legyetek jók ha tudtok és sok sikert mindenkinek.

Szevasztok.

Üdv dday15

The end.

Útóirat: (a blogot nem fogom törölni addig fent marad amég le nem törli a blog.hu vagy meg nem szünik a net)

 

Tesztelem hogy ez milyen ha belyön lessz még ilyen

dday15 2009.08.03. 21:49

1 Éves a blog

hát eljött ez a nap és mindenki boldog megy 1 éves lett a blog.
Haljátok a tüzijáttékot????
 

Na?
.........
Nem?
Na?
Semmit?

na jolvan akkor a tüzijáték valszeg besült de itt a következő

Na??

nem hall senki semmit?

jolvan akkor itt az utolsó eséjem.


 

ha ez sem jön be akkor ez az utolsó esélyem.

 

ha jól esett akkor jön egy kis versike.

Gyantés a seggem csilingel a herém azt hiszem a karácsonyfa jött háltúlról belém.

na jolvan ne hurrogjatok tudom hogy ez nem idevaéó de csak ezt tudom.

akkor mindenkinek szülinapot kívánok.

császtok

kisebb nagyobb szünetekkel tarkítva de ezt is megéltük vagyok lélegzem úgyhogy holnap szülinapi bejegyzések lesznek

azon gondolkodtam hogy mivel mostanság nem nagyon írok a blogra hogy most mi legyen de arra jutottam hogy nem tudom vagyis inkább még nem tudom de mindegy is mert van egy ötletem ami még csak ötlet de hogyha elkezdem megvalósítani tudatlak beneteket hogy mi is az és akkora már lesz egy előzetes is.

ugyhogy lehet(?) hogy lesz egy videó és ha kedvetkapok hozzá ebböl egy sorozat is lehet

na mindegy most lépek mert dolgom akadt de lesz még bejegyzés evvel kapcsolatban

császtok

dday15 2009.06.11. 23:55

Jobb szinkron

dday15 2009.06.08. 21:23

Videjóóó

Gondoltam kiteszem kiddny legújabb művét.

Szerintem tök jó lett.

Mostanában nem irtam semmit de ez azt nem jelenti hogy megszünt volna a blog csak egy kicsit aludt de ennek már vége mert mostantól folytatódik minden a régi kerégvágásban.

Láttam hogy a nagy leállás alatt páran láttogattaák az oldalt és ezt köszönöm nekik nagyon jó volt látni.

Na akkor csapjunk a lecsóba.

 

 

dday15 2009.04.26. 21:08

egy kis videó

Mostanában ahogy láthattátok nem nagyon volt időm foglakozni a bloggal és minden öszetorlódott ezért ugy döntöttem hogy NEM megszünik hanem alszik egyet a blog.

Nem lesz mély alvás mert néha néha rúg egyett és horkol (havi 5 bejegyzés pl de nem bisztos) de ez nem lesz tartós mert ez max 2 hónap lesz de akár mályus közepén már régi tempóban haladhatunk

nem tudom megjósolni hogy mikor lesz bejegyzés de holnap(után) kiteszek egy menetrendet (órára pontos lesz) hogy mikor lesz bejegyzés hogy azé ne potyára várjatok.

Na akkor holnaptol Április 1-től szunya.

ja és még valami.

Aki akarja az megirhatja nekem hogy legyen emlékesztető emil rendszer aki feliratkozik annak a fris bejegyzéseknél küldök egy e-mailt hogy megvan.

akkor mára anyi

 

 

dday15 2009.03.23. 16:45

kecskék

sokat gondolkodtam hogy mit tegyek ki és erre jutottam

 

dday15: images

dday15 2009.03.18. 23:09

hákákááá

dday15 2009.03.16. 22:42

Mindig mossunk fogat

dday15 2009.03.13. 18:28

Star Wars Paródia

Hát mostanában egyre többen döntenek úgy hogy jobb az a nyugati világ és kimennek a messzi nagyvilágba amúgy már 5000 Ft-ért már egy fapados utat már kaphatsz repülőn németbe de nem ez a lényeg hanem az hogy egyre többen teszik ezt és már az ismerőseim közül is már egy páran kintről röhögnek rám hogy én mit szerencsétlenkedek itthon és miért nem megyek ki külföldre ahol jobb lenne nekem is és mindenkinek de nekem a válaszom egyszerű,NEM MEGYEK . Én már el játszottam a gondolattal de nem mert magyar vagyok itt a helyem itt van a családom itt a hazám de ezek már rég fakó szlogenek még akkor mondták mielőtt még elképzelhetetlen volt a globalizáció és a szabad költözés joga a nagyvilágban.

De lehet jobb volna és ez is lesz ha nem én akkor a jövő generáció megteszi ezt a nagy lépést.

De azt veszem észre és már egyre jobban hogy ha ez így meg tovább akkor tényleg Lóra fel irány nyugat.

Bízok benne hogy nem lesz igaz ezen mondás és minden jobb lesz.

A Dal magáért beszél.

Miért van ez miért csinálom amazt ?

Mindenki kérdezi tőlem hogy miért csinálom ezt meg azt és minden döntésemet megkérdőjelezik és vizsgálják otthon a munkahelyemen az adóhivatalban és mindenütt

És én ezt tűröm mint a birka.

DE Most

Én tisztes ember vagyok és mégis az állam kíváncsi rám vagyis sorstársaimra hogy miért nincs TB-m

Amikor ezt mezt hallottam felnevettem mert nekem VAN biztosításom.

De mégis kiderült hogy nincs vagyis papíron mert a kedves hivatalnokok és hivatalok elfelejtették hogy én KB 10 éve fizetem és 10 éve van munkám

Úgyhogy ez elmúlt hónapokban fogtam a vándortarisznyám és körbejártam a hivatalokat és kiderült hogy tudják hogy van TB(Társadalom biztosítás)-m csak elfelejtették beírni a számítógépes rendszerben  

Ha engem kifelejtettek akkor még kiket felehettetek el még ilyen módon?

(Ez egy különleges bejegyzés lesz)

 

Na, most igen érdekes bejegyzést láthattok, mivel egyeseknek bajuk van a helyesírásommal ezért úgy döntöttem, hogy most ebben biztos nem lesz hiba

Tuti

                                                                                                                                                                                       

                                                                                                                                                                            

                                                                                                                                                                              

                                                                                                                                                                              

                                                                                                                                                                              

                                                                                                                                                                              

 

Na, szerintem így jó lesz ugye????

Ezt nem biztos, hogy mindenki érti, de az, akinek szántam biztos tudja.

 

 

 

(a következő bejegyzés már a régi megszokott lesz)

1 komment

Címkék:

dday15 2009.03.02. 20:24

A Gyilokgép

freddyD mester egyik legújjabb alkotása a Gyilokgép ami egy időutazó masináról szól ami viszarepít a multba és evvel még nincs vége a történetnek.

Ha érdekel itt meghalgathatod a Teljes 30 perces alkotást

ITT

 

1 komment

Címkék: a gyilokgép

dday15 2009.03.01. 20:25

Vicces Állatok

dday15 2009.02.24. 19:58

Egy Pár válasz.

Felhoztátok nekem hogy nem mindig fordítok igényt a helyesírásra de erre egyszerü a válasz: ez az én stílusom.

Én azon véleményen vagyok hogy ha van olyan ember akinek tökéletes a helyesírása és életében nem irt el semmit az vesse rám az első követ.

Na várom a köveket milesz?????????

Na?

Hol van az az ember aki rámdobná a követ???

A válasz egyszerü nincs ijen ember.

Azt nem vitatom hogy a kommentekben van jószándék is de szerintetek én mikor irtam neketek vagy mondhatnék bárkit hogy ezt eltévesztetted ezt meg azt a betüt.

De szerintem jegeljük a témát és röhögjünk egy jót.

Én nem tudom hogy hogy vagytok vele de én imádom a World in Conflict-ot és nagyon örülök hogy kiadják a ("Második részt") kiegészítőjét.

Itt is egy kis bemutató a játtékból de anyi szent ha maga a játték ilyen jó lesz mint ez a filmecske akkor szerintem el lehetne gondolkodni a folytatáson.

ja láttam a kritikákat Gmen és Athemil és majd a követekező bejegyzésben kifelytem az álláspontomat.

addig is szevasztok

Sokat gondolkodtam hogy legyen e bemutatva ez a blog vagy egyáltalán megérret e rá.
Szerintem még nem de mégis érdemes bemutatni mert egyszerüen bem tudok rá szavakat találni mert nem is mondanám azt hogy ez egy rosz blog de meg sem tudom érteni hogy mit akar a gazdálya a következő okokból.

Felyléc szövege a következő:és Hókuszpók még mindig az üst fölött görnyed.
Csak kérdem mi az értelme ennek??????

A következő az hogy egyáltalán nincs beutatkozó szöveg.

Meg egyáltalán nem értem hogy mit akar a szerző kihozni ebböl a blogbó de mindegy is

Mást tényleg nem lehet elmondani róla még talán anyit hogy szeret a szivárványt mert asz irásában több szin van mint karakter

Ha akarjátok nézzétek meg a bejegyzéseket és ítélkezzetek ti róla

Enyi lenne a bejegyzés röviden de a következő tartalmassab lesz igérem

a videó már készül megjelenési időpontot még nem tudok mondani pontossat.

Na szevasztok

http://eperszalon.blog.hu/ 

5 komment

Címkék: avagy

Aki nem ismerné a videót annak anyit hogy ez egy jól megoldott kis öszevágás.

Videó meg szereintem meg egy 2 hét múlva lesz

1 komment

Címkék: videó

dday15 2009.02.14. 23:14

Egy kis Xp.

Egy kis videógyüjtemény ami az Xp és elődeihez kapcsólódik.


 

Az utolsót Itt nézhetittek meg

Az emberek mindennapjaira nem tulságossan hatást gyakorló nap ez a valantinnap.De emberek nem tudja valaki hogy ez a nap miröl szól?????????

Mert ha valaki tudja akkor azonnal irjon nekem mert ez a nap speciel nem a szeremé hanem a hóátfúvások napja.

Nálam

szerintem

videó készül és ténleg jó lesz

csak lasan haladok

Na helosztok

Mostanában mindenki azon töri az felyét hogy a kőolajat mivel is lehetne helyettesíteni pl:Napkollektor geotrmikus erőmű metánautó meg még ezernyi ötlet de most egy magyar kutató tette közé azt a tényt hogy a mai tudomyány állása szerintlehetséges a mafuziós reaktor ami egy igen egyszerü elven működik (itt megtudhatsz többet a magfúziórol és a fúziós reaktórrol)  és számitások szerint ez a nem is anyira új modszer képesk lennénk a föld lakosait felesleg nélkül elleátni tiszta energiával.

ugyhogy már csak anyi a teendőnk hogy elfelejtsük végre régi barátunkat a kőolajat és ismerjük meg új barátunkat a magfúziót.

a hétvégén "Volt időm" gondlkodni a videón és igen jó ötleteim támadtak és bevallom ha sikerül akkor akár ebböl sorozat is lehet.

lesz egy videóállásjelő kint de most is kiirom az állást

Ötlet:95%

Forgatókönyv:50%

Videó:0%

dday15 2009.02.08. 21:41

300Ft-s Euro

igen eljutottukm már ide is pedig senki sem gondolta volna hogy lesz ilyen is.
Még mi jöhet?

400ft-s Euró?

Nem elképzelhetetlen

De anyit mondok hogy sok hitel fog mostanában bedőlni.

Videóról többet majd holnap mert vannak fejlemények.

süti beállítások módosítása